6.rész

6.rész

*a fiúk szemszöge*

Nagyon meg ijedtünk, amikor észre vettük Calley-t véráztatta ruhájában. Jimin-nek épp időben sikerült oda futnia és elkapnia mielőtt a földre esett volna. Habozás nélkül hívtunk egy mentőt, amíg az meg érkezett mindent megcsináltunk, amit a telefonban segítség ként mondtak. A kórházba érve Call-t azonnal bevitték a műtőbe és össze varrták a sebeit. Amikor az orvos kijött azt mondta, hogy a vágások nem voltak olyan mélyek, de rengeteg vért veszített, és a válla is kiment. Meg köszöntünk az orvosnak mindent és bementünk hozzá a kórterembe. Szegény nem volt magánál, és egy infúzión volt kezébe kötve. Amint közelebb mentünk megláttuk sebes testét, ezt V oly annyira nem bírta, hogy fogta magát és kiment. JungKook ment utána.

*kint a folyosón*

-Most mi a baj?

-Az, hogy ez az egész az én hibám- vágott bele a falba V.

-Ezt nem értem...miért is lenne ez a te hibád?- vakarta fejét Kook.

-Mert elhittem neki, hogy nincs semmi baj és,,,és nem kértem elégé, hogy jöjjön fagyizni- hajtotta le fejét, majd szeméből kigördült egy könny csepp.

-Te most sírsz?

-Nem- törölte meg szemeit és vissza ment a fiúkhoz. Nem sokára JungKook is követte.

*kórteremben *

Suga felhívta Calley szüleit, akiket teljesen lesokkolt hír, és rögtön haza indultak.

Már két napja csak fekszik és semmi jelét nem adja annak, hogy felkelne. Aggódunk. Már a szülei is haza értek, és szinte minden nap bent vannak nála. Amikor megtehetjük mi is ott vagyunk. Odanéztünk az ágyra ahol feküdt. Mozdulatlanságából, hirtelen megmozdult.

*Calley szemszöge *

Nehéznek éreztem pilláim, amikor kinyitottam szemeimet éles fény égette azt. Körbenéztem azzal a kevés erőmmel amim volt, és kilenc aggódó szem párral találtam szembe magam. Anya és apa könnyekkel szemükben karoltak át.

-Áuuu~- kiáltottam fel az oldalamban érzett fájdalomból. Anyáék elengedtek és hátrább álltak.

-Elmegyek szólok az orvosnak- rohant ki a teremből Jin. Amint kiment kérdő pillantásokkal ostromoltam a többieket.

-Hol vagyok?

-Nem emlékszel semmire?- kérdezett vissza válaszként Monster.

-Van egy pár kép kocka de aztán sötétség....és most itt vagyok.

-És mire emlékszel?- kérdezte Jimin.

-Hát arra hogy So... vagyis az egyik csaj nagyon ki volt bukva és előkapott egy kést, aztán most meg itt vagyok- meséltem el emlékeimet. A fiúkon láttam, hogy már kérdeznének valamit, de megérkezett Jin a dokival.ő tüzetesen megvizsgált, aztán ki hívta a szüleimet. Ezután ismét nem voltam biztonságban. Miért ment ki az orvos, életemben elösszőr örültem, hogy láttam egyet.

-Na akkor most mond el, hogy ki az a So- nézet rám mérgesen J-Hope.

-Nem- fordultam el az ablak felé.

-De- vágott rá a mellettem lévő asztalra V. Ettől nagyon meg ijedtem.

-Talán SoRa?- kérdezte J-Hope. Én pedig gyors a fejemre húztam a takarómat.

-Szóval ő- vágta rá Jimin- én esküszöm kinyírom azt a csajt.

-Ne

-Miért?- nézet rám lepődötten.

-Nem érek annyit- nyögtem ki nehezen.

-Te bolond vagy?- akadt ki Suga

-Ezek után szerintem ez nem kérdés- vágta rá Jin. Hát kösz, most mi rosszat mondtam. Megkértem őket, hogy anyuék előtt erről egy árva szót sem, persze várható volt, hogy megtudják.

Már két napja fekszem itt.. legalább is úgy, hogy magamnál vagyok. A fiúk suli után bejöttek meglátogatni, és elmesélték, hogy SoRa-t kirúgták. Na ez remek akkor most már azt is tudják, hogy ki vagyok. De csak az tartja bennem egy kisit a lelket, hogy csak év záróra kell bemennem, és remélhetőleg szeptemberig mindent el felejtenek.

-És meddig kell hiányolnunk?-kérdezte JungKook.

-Hát elvileg holnap ha a mai vizsgálaton minden rendbe lesz haza mehetek- mosolyogtam a fiúkra. Hamar eljött a másnap és örömömre haza is mehettem. A fiúk és apuék folyamatosan körülöttem ugráltak ami nagyon idegesített.

-Nektek nincs jobb dolgotok?- förmedtem rájuk.

-Hát ő... nincs- nevette el magát Monster.

-Hát azt észre vettem- forgattam meg szemeimet- de igazán magamra hagyhatnátok mivel fürdeni szeretnék.

-Igaza van srácok...menjetek ki had fürdessem meg- szólt be a fiúknak Jin.

-Ja...de te is kimehetnél- nevettem már én is. Szegén logó orral ballagott ki a szobából. Remélem nem fog ez addig így menni amíg rajtam vannak a kötések.