19.rész

19.rész

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel hamar meg gyógyultam  ma már csak egy kis hő emelkedésem volt. Bár anya azt mondta, hogy ez már semmi. Azt, hogy nem haltam meg az unalomtól a fiúknak köszönhetem leginkább. Jó igaz, hogy nagyapa és Chul is eléggé sokszor töltötték velem fölösleges idejüket, de akkor is ők mindig ott voltak és még narutót is néztek velem. A doki azt mondta, hogy ma még ne nagyon hagyjam el a szobámat, ezért a szobámban ebédelek.

-És most én fogom etetni-csapta össze a tenyerét Kook.

-Meg a fenéket, én etetem- kapta ki a legkisebb kezéből a kanalat J-Hope.

-Kedvesek vagytok mind a ketten, de azt hiszem nem vagyok olyan hallos beteg már, hogy ne tudjak magamtól enni- vettem ki a kanalat J-Hope kezéből.

-De..

-Semmi de, különben is mennyetek ti is inkább enni. Erre a fiúk mint a katonák fel álltak és lementek enni. Kicsit furcsa volt, ez a hirtelen támadt csend, de nem zavart. Éppen az utolsó falatot nyeltem le, amikor apa egy olyan nem várt hírrel jött be ami még az élettől is elvette a kedvem.

-Calley szívem, beszélnünk kell valamiről-lépett be.

-Mond csak, hallgatlak- ültem feljebb az ágyon, majd arrébb csúsztam,hogy neki is helyet biztosítsak.

-Ne akadj kérlek ki azon amit mondani akarok jó?

-Persze, hogy nem. Csak mond máááár- húzogattam, hogy minél hamarabb elmondja amit szeretne.

-Híreket kaptam az öcsémtől...vagy is pontosabban a vér szerinti apádtól- vett mély levegőt.

-Na és...ez engem hol érdekeljen? Ő is leszar engem én meg úgy tekintek rá mintha nem is létezne- vontam meg vállam.

-De kicsim...hogy is mondjam el neked. Ő vagyis ők azt szeretnék, ha te elmennél Magyarországra, hogy meg ismerhessenek téged, és láthassanak.

-Mi van? Megvagy húzatva apu? Azokhoz az emberekhez és ahhoz az országoz az ég világon semmi közöm és kész!

-Kicsim, kértelek, hogy ne akadj ki...

-Inkább a halál. Apu próbálkozott még egy darabig, de aztán fel adta, és inkább ki ment. Na persze még majd kíváncsi leszek azokra a...á inkább nem is idegesítem magam.

-Magyarország mi? Na meg a nagy büdös fenét...

-Valami baj van? Lépett be szobámba V.

-Mi? Ja nem, nincs semmi.

-Nekem nem úgy tűnik..el mondod?

-Nem...vagy várj..ajsh elmondom.

-Hallgatlak- ült le mellém, én pedig elmeséltem neki az egészet. Őszintén jól eset egy kicsit kibeszélni magam olyasvalakinek aki tudom, hogy úgysem adja tovább senkinek sem.Miután végeztem a kis mesedélutánnal anyu jött be a szobámba. Mondta V-nek, hogy négyszemközt szeretne velem beszélni, mire ő készségesen kiment a szobámból. Most amikor még nagyobb szükség lenne rá. Hiszen biztos anya is ugyan azért jött be amiért nemrég apa.

-Kicsim tudom, hogy nem szeretnél elmenni...

-Tudtam...ide egy lottót- vágtam bele anya szavába. Biztos voltam abban, hogy ez fog jönni.

-Kicsim-kezdett bele.

-Nem érdekel..lalalalala- tettem fülemre kezeimet, de anya levette róla.

-Calley szívem, én sem örülök ennek az egésznek de kérlek gondold végig.

-több mint 17 évig leszarták mi van velem, akkor most minek?

-Kérleeek!

-És ha azt mondom nem megyek?

-Akkor mi meg mondjuk, hogy nem mész. De te nem ismered őt, ha te nem mész akkor ők jönnek-sóhajtott anyu.

-Na hajrá, de akkor én arra az időre elhagyom az országot- tettem karba kezeimet.Anyu erre már nem mondott semmit.

Már kábé egy hét telt el azóta, hogy apáék bepróbálkoztak a Magyarországi úttal. Épp nem rég tudtam meg, hogy anya jóslata be teljesül és azok az emberek két nap múlva megérkeznek Koreába és egy hónapig fognak maradni.

-De kihez mennél Japánba, nem ismersz senkit sem- próbált anya rávezetni arra, hogy maradjak.

-Chul-nak ott lakik a testvére és ő azt mondta, hogy szívesen be fogad arra az egy hónapra és mielőtt meg kérdeznéd tudok japánul. De Chul testvére is koreai.

-De én nem akarom, hogy oda menny.

-Már késő, megvettem a repülő jegyem és holnap indulok-mentem be a szobámba. Éppen cuccaimat pakoltam, amikor a BTS berontott a szobámba.

-Neeee, ne menj kérlek- térdelt le elém egyszerre a hét fiú.

-Anyu kért erre titeket?

-Nem, tényleg nem akarjuk, hogy el menny. Mi lesz velünk ha elmész?

-Hát nem tudom, de csak túl élitek- vontam meg a vállam.

-De aish...

-Nincs semmi de, és különben is három hét múlva Tokióban léptek fel. Majd akkor találkozunk- mosolyogtam.

Nagy nehezen de sikerült el szakadnom a fiúktól, és felszállni a repülő gépre ami egyenes Japánba visz. Kíváncsi vagyok Chul bátyára. Chul azt mondta  hogy modell ként dolgozik, vagy valami ilyesmi.

-Áááá fárasztó ez az út-nyafogtam, miközben össze vissza mozogtam. Szegény bácsi mellettem azt se tudta, hogy húzza el a fejét kezem elől. Már vagy tíz perce nem bírtam magammal, amikor eszembe jutott, hogy elhoztam a fülhallgatómat. Elő kotortam a táskámból, és be kapcsoltam. Az első szám ami meg szólat az a BTS-We are bulletproof volt. Ezt a számot a fiúk csak pár napja adták ki amíg beteg
voltam. https://www.youtube.com/watch?v=gqhWHy0rrtM Annyira megnyugtató volt hallani a hangjukat.A kis piros fény fel villant, ez azt jelentette, hogy éppen a leszálláshoz kell készülnöm. Kivettem fülemből az MP3-at és becsatoltam az övemet. Hamarosan meg történt a sikeres landolás, én pedig nagy örömmel léptem le a repülőgép lépcsőjén  Miután össze szedtem csomagjaimat, elindultam a váró terem felé ahol Young-Nam már várt egy "isten hozott Japánban Calley" táblával.

-Szia..te vagy Calley?-kérdezte a táblát szorongató fiú.

-Szia,,igen, te pedig Young-Nam-mosolyogtam én is.

-Hú hát, az öcsém mondta.hogy aranyos lány vagy, e, hogy ennyire szép. Nem gondoltál még a modellkedésre?

-Köszönöm..de nem, én inkább fényképezek.

-Na azért velem egy képet remélem meg ejtesz majd-kacsintott.

-Jó, de csak mert szépen kérted- mosolyogtam.

-Rendbe, akkor két nap múlva jössz velem a fotózásra.

Kivette kezemből a bőröndöm és elindultunk az autója felé, majd megindultunk Tokió szívébe.