24.rész

Szeretnék bocsánatot kérni, minden kedves olvasómtól, hogy sokáig nem voltam aktív. Viszont most szeretnék, minden lemaradásom behozni.  미안 해요

Remélem viszont hogy a következő rész elnyeri a tetszéseteket ^^

24.rész

Amikor Jin meg puszilt, azt hittem ott ájulok el. A gyomromban száz és száz pillangó kezdett el liftezni. Amint el érte tudatomat előző cselekedete én kipördültem kezei közül és futni kezdtem. Nem törődve semmivel és senkivel. Figyelmetlenségemnek köszönhetően sikeresen magamra borítottam egy ruhákat tartalmazó szekrényt. Próbáltam le lökni magamról a nehéz tárgyat, több kevesebb sikerrel. Nem sokára a fiúk is meg jelentek rémülettel teli arccal. Jimin és Suga megpróbálták le emelni rólam a nehéz tárgyat, majd miután ez meg történt J-Hope fel segített.

Miután sikeresen lábra álltam, és meg bizonyosodtam arról, hogy semmi bajom nincs, szemeimmel Jin-t kezdtem el keresni.

-Ho..hol van Jin?

-De hisz az előbb futottál el tőle- nézett rám értetlenül V.

-Nem én..aish mindegy csak mond meg hol van- néztem rá könyörgően.

-Azt mondta át öltözik és vissza megy a szállodába, szóval siess- lökött meg gyengéden Suga, majd egy gyors köszönöm után futni kezdtem a fiúk öltözője felé.

Az ajtó előtt állva töprengtem azon, mit is tegyek, mennyek be, de mi van ha épp rosszkor nyitok be? Vagy esetleg már bent sincs. Ezer meg ezer gondolat ment át agyamon, amikor Jin egyenesen nekem nyitotta az ajtót.A hirtelen ért erőcsapástól a földre estem, de mire észbe kaptam már két erős kezet éreztem meg vállaimon.

-Calley, te meg, hogy kerültél ide-kérdezte elhaló érzelem mentes hanggal.

-Én..csak beszélni szeretnék veled- hajtottam le fejemet.

-Én viszont nem szeretnék beszélni, szóval ha meg bocsátasz- tolt el maga elől, majd el indult a kijárat felé.

-Jin- kiabáltam utána, de ő mintha meg sem hallotta volna ment tovább-Jin!

Miután rá eszméltem, hogy minden próbálkozásom hiába, elkezdtem futni a tetőre. Kiérve a korlátnak támaszkodva kezdtem el keresni.

-Jin- kiabáltam miután észre vettem, de mint eddig most is hidegen hagyta kiáltásom. Kezem remegni kezdett ahogy láttam elhaladni a fák felé.

-Kim Seok Jin én...szeretlek- kiáltottam el magam. Azonnal számhoz kaptam a kezem és tágra nyílt szemekkel vártam reakcióját. Semmi, még csak hátra se nézve haladt tovább.A földre esve kezdtem el könnyeimmel áztatni arcomat.

Már én sem tudom mióta sírok, de már az öltözőmben lévő tükörnek támaszkodva próbálom meg tartani testem.

-Call jössz- kiáltott be ajtóm mögül Yong Nam.

-Nem lenne baj ha ma egyedül mennék haza- kérdeztem nagyot nyelve, hogy ne hallja meg sírásom.

-Bizos minden rendben?

-Persze.. csak most inkább sétálnék.

-Rendben, de ha meg gondolnád magad hívj és megyek érted akárhol vagy.

Ezután léptei halkulására lettem figyelmes. Nagyot sóhajtva mentem ruháimhoz és kezdtem el öltözni. Miután fel öltöztem telefonom kijelzőjét kezdtem bámulni. Egy üzenet és a faleadója...Jin?

"Ha gondolod a parkban várlak fél négykor"

Az üzenet elolvasása után az időt nézve döbbentem le, hogy már csak tíz percem van ki érni. Rohanni kezdtem, nem törődve az utcákon lévő nagy tömeg és piros lámpák sokaságával.Körbe néztem de sehol nem láttam senkit, telefonom kijelzőjét kezdtem bámulni. Fél múlt tíz perccel, ezek szerint már el ment. Szomorúan kezdtem el a park közepe felé haladni, amikor valaki meg érintette vállamat. Rémülten fordultam hátra, ám amikor Jin-t láttam meg könnyebbülten fújtam ki bent maradt levegőmet.

-Azt hittem már elmentél.

-Én pedig azt, hogy nem fogsz eljönni- vakarta tarkóját egy halvány mosoly kíséretében.

-Akkor..

-Gyere- fogta meg csuklómat és a közelben csordogáló patak felé kezdett húzni- fontos dologról szeretnék veled beszélni.

-Mi..miről?

-Csak gyere és ülj le.

Követtem majd miután megálltunk le ültem mellé a puha fűbe.

23.rész

23.rész

A kis sétánk tetőpontja az a plakát volt, amin Yong-gal voltam. Jin elég érdekesen nézte, pedig semmi olyan nem volt a képen.

-Oh.. mindjárt négy óra, nekem mennem kell sajnálom- hajoltam meg a fiúk elött amikor meg láttam telefonomon az időt. Meg sem várva a fiúk válaszát rohanni kezdtem haza. Nos igen Yong házát már Japán otthonomnak tekintem. Be érve az ajtón már egy cipőjét lábára húzó Young Nam nézett velem farkas szemet.

-Már azt hittem, el raboltak- mosolygott.

-Öm.. bocsi, csak kicsit elbambultam a parkban.

-Egy kicsit?- nevetett- volt ez vagy két óra, de mindegy is siess vegyél át valami másik ruhát és menyünk, mert a végén még elkésünk.

-Igen is uram- tisztelegtem, miközben alig bírtam abba hagyni a nevetést.

Az egyszerűség kedvélyért, egy szakadt farmernacit és a kicsit hűs idő tekintetére egy baglyos hosszú ujjút vettem fel tornacipővel.

Az autó hoz rohanva, még össze kötöttem a hajam, és már indultunk is. Az egész utat, ami mindössze tíz perc volt el hülyéskedtünk. Amikor ki szálltunk a kocsiból, az a drága lakótársam, és már egy ideje munka társam is, felkapott kezébe és úgy vitt be a stúdióba. Bár mindenki tudta, hogy nem vagyunk együtt, sokszor meg kaptuk már, hogy nagyon aranyosak vagyunk eggyütt.

Amikor be értünk az egyik folyosón egy hatalmas nem vár meglepetés várt. A falnak támaszkodva, illetve a fél folyosót, na jó az egészet a BTS állta el. Nos ez lehet hogy az ő szemükből nem jött ki jól, mivel még mindig Yong Nam karjai között nevettem.

-Call?

-Öm sziasztok, hát ti?- szálltam ki karjai közül.

-A manager mondta, hogy lesz itt egy fotózásunk, de te..és ti most..-nézett rám lepetten J-Hope.

-Mi..? ja nem had mutassam be nektek Yong Nam-ot Chul bátyát és azt aki be fogadott, és most a munka társam-hadartam el.

-Munka társ??- néztek lepetten a fiúk.

-Ühüm.. vagy is nem hivatalosan.

-De reméljük hogy hamarosan igen- jött ki az egyik teremből, "főnököm".

 

Jin hirtelen el rohant mellettem, úgy hogy azt hittem fel lök. Utána akartam menni, de a sminkes elkapott és magával ráncigált, fel rakni a sminkem, utána fodrász és végül a stylist vett karmai alá. Miután kész lettem, meg akartam keresni Jin-t, de akkor a fotós akadályozott, meg tervemben.

A képek hamar elkészültek, és meg nézhettük őket. Végül a választás egy olyan képre esett, amin egy gitárral hülyéskedtünk.

*Jin szemszöge*

Amikor megláttam Calley-t annak a fiúnak a karjaiban, valami elborult bennem. Nem tudom miért, de irigységet éreztem, pedig tudom, hogy nincs köztük semmi, de én szerettem volna abban a pillanatban a karjaimban tartani őt. Amikor a főnöke ki jött az ajtón és azt mondta, hogy nem sokára hivatalosan is ott fog dolgozni, teljesen kiborultam, és mit sem törődve a többiekkel rohantam ki az épületből. Őszintén szólva, nem ismerem olyan jól Tokiót és valljuk be a kommunikációs készségeim sem a legjobbak, mégis úgy döntöttem, hogy kicsit járkálok a városban, elvileg úgy is van időm.

Durván fél órás beszélgetés után, felhívott a manager, hogy jelenésem van három perc múlva. Szerencsémre csak egy utcával voltam arrébb a stúdiótól.

Be érve a fotó terembe egy pózokat váltó Call-t láttam meg. Volt olyan póz amitől a nevető görcs kapott el, és volt amitől azt hittem meg őrülök.

Bár még szívesen néztem volna, de mivel szóltak, hogy mennem kell át öltözni szomorúan hagytam ott.

 

*Calley szemszöge*

A fotózás után amikor már, azt hittem hogy végre végeztem, elvittek egy újjabb át öltözésre. Amikor be értem a kijelölt terembe az én hét az életemet fel forgató majom állt fel öltözve.

-Fiúk meg érkezett a hölgy-kiáltotta el magát a fotós.

-Üdvö...

-Sziasztok- futottam oda hozzájuk, mire Suga fel kapott és meg pörgetett.

-Khm..szeretnénk kezdeni- szólt ránk az egyik háttér be állító. Bár nekem csak egy képhez kellett be állnom, de nagyon élvezzem, ahogy a fiúk idiótábbnál idiótább pózait néztem.

Jin ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy közös képünk. Nem tudtam elképzelni sem hogy miért, de a fiúk is nagyon akarták. A pózunkba be állva, kattant a kamera, ám ekkor Jin egy nem várt cselekedettet hajtott végre. 

 

*A fiúk szemszöge*

Miután sikeresen rá vettük arra az egy képre Jin-nel azt hittük, legalább ötven évvel meg öregedtünk. A terv szerint, amikor a kamera el sült Jin meg puszilta Calley-t. Az akció után mint egy paprika vörösödött mind a kettő. Call egy darabig csak pislogott, majd hirtelen ki pördült kezei közül és el rohant.

  Egyszer csakegy hatalmas csattanást hallottunk. Ki rohantunk és Call feküdt a földön rajta pedig egy csomó ruhák szállítására alkalmas szerkezet. Oda rohantunk, és le szedtük róla a nehéz tárgyakat. Mivel nem tudott lábra állni, be vittük a kórházba. Ott ki derült, hogy csak ficam és egy hét múlva rendbe is jön.

-Annyira hiányoztok, de nem akarok haza menni amíg ők is ott vannak-bújt mint egy kis cica Jin-hez.

-De nagyon hiányzol- simogatta az előbb említett egyed.

Vajon ezekkel meg mi történhetett a rendelőben?

22.rész

22.rész

*egy héttel később*

-Mindjárt jövök- kiabáltam a konyhában sürgölődő Young Nam-nak.

-Hova mész?

-Csak futok egyet a parkban, nyugi nem üttetem el magam- nevettem.

-Hát azt remélem is, ha van valami azonnal hívj- kiabálta vissza nevetve. Én fülesemet bekapcsolva indultam meg az ajtón kifelé. Egy hét alatt nagyon jól ki ismertem Tokió ezen részét. Az emberek is nagyon kedvesek és elég sokat járok el mostanában Young-gal fotózásokra. Kezdem meg szokni és ilyenkor legalább elterelem a figyelmemet is az otthoniakról, és talán olyankor nem is hiányoznak annyira. Bár esténként sokat gondolok rájuk, főleg Jin-re de nem értem miért és ez zavar.

Juj piros lámpa...na remek majdnem kifutottam az útra. Amint váltott a lámpa ismét futni kezdtem, és be értem a parkba. Most rengeteg ember volt ott, de nem tudtam miért.

-Hmm.. mi az a sok ember ott?

*fiúk szemszöge*

Egy hete voltunk utoljára ezen a reptéren, és akkor nem valami jó élménnyel tértünk haza. De ma Japánba megyünk egy fel lépés miatt és elvileg egy pár napot ott is töltünk.

*a gépen *

-Remélem lesz időnk körbenézni- dőlt hátra annyira a székkel JongKook, hogy szegény J-Hope-ot majdnem össze nyomta vele.

-Össze nyomsz öcsi.

-Oh bocsi hyung- nevetett.

-Én meg remélem megtaláljuk Calley-t és haza tudjuk hozni.

-Nyugi Jin lesz időnk biztos meg találjuk- tette vállára kezét V.

A repülő út felét Calley-ről való beszélgetésünk töltötte ki, a másik felét pedig Suga és Jimin "akrobata" mutatványokkal való próbálkozásán való nevetéseink.

Rengeteg a rajongó itt. Amióta vége lett a koncertnek gondolkozunk azon, hogy vajon, hogy fogunk ki jutni innen. Hirtelen meg pillantottunk egy lányt, aki nagyon hasonlított Call-ra. Meg indultunk felé, de a többi lány el állta az utat.

Mire legközelebb oda néztük már sehol sem volt a lány, akit kerestünk.

Sétálgattunk kicsit a parkban, amikor Jimin neki ment egy lánynak.

-Juj bocsi..am.. várj nehogy sikíts- segítette fel, majd befogta a száját.

-Mmmmmm..mmm.mm

*Calley szemszöge*

-Ennyire ne hidd hogy menő vagy- vettem le kezét számról.

-Tessék- nézett rám Monster- Call?

-Mit látjátok- mosolyogtam akaratlanul is.

-Istenem Call- ugrott nekem egyszerre a hét fiú.

-Annyira hiányoztál- szorongatott még mindig Kook.

-Ti is nekem, de sajnálom, nekem mennem kell- hajtottam le a fejem, és kezdtem volna el futni, hogy ne lássák ahogy sírok, de valaki elkapta a karom.

-Ne menny.

  Megfordultamés J-Hope szorongatta a kezem. Én próbáltam ki szabadulni, de miután rá jöttem, hogy ez nem fog egykönnyen össze jönni abbahagytam az erőlködét. A földre rogytam és sírni kezdtem. A fiúk le hajoltak hozzám és elkezdtek vigasztalni.

-Sa..sajnálom..de annyira hiányoztatok-sírtam, miközben Jin mellkasára szorítottam fejemet. Ő pedig csak hátamat simogatta, míg Jimin hozott nekem egy üveg vizet.

Miután le sikerült nyugodnom, el indultunk együtt, meg mutattam nekik minden helyet, amit ez alatt az egy hét alatt sikerült feledkeznem.

-Jöttök- kiabáltam a lemaradt fiúkhoz. Nem jön válasz.

-Aish... hallotok- fordultam meg, és akkor vettem észre, hogy egy plakátot néznek, amin éppenséggel én vagyok Yong Nam-mal.

-E..e..ez te vagy- mutatott a lányra Rap Monster.

-Öm igen- pirultam el.

-Omo... gyönyörű vagy, bár ez nem újdonság- nevetett V.

-Kö...köszönöm-hajtottam le fejem.

-De ki ez a srác melletted?- nézett hol rám hol a képre Jin.

-Oh..ő Yong Nam, Chul bátya, akivel együtt lakok.

-Értem...várj, te vele élsz?

-Öm igen- bólogattam hogy ezzel is megerősítsem amit az előbb mondtam.

21.rész

21.rész

*A fiúk szemszögéből*

Még csak két napja ment el Calley, de már most nagyon hiányzik. A napok rettenetesen lassan telnek, és a próbákat sem végezzük úgy ahogy kéne. Call szülei nem rég érkeztek meg. Nagyon kedvesnek tűntek, bár nem volt sok kedvünk beszélni velük, mivel miattuk ment el.

-Azt hittem, hogy az egész nyarat vele tudjuk majd tölteni- lógatta le lábát az ágyról Jung Kook.

-Ha nem jöttek volna a szülei itt lenne- motyogta az orra alatt Jimin.

-De nincs mit tenni.. mégis csak az ő gyerekük, meglehet érteni, hogy kíváncsiak voltak arra, hogy mi lett belőle.

-Nincs igazad Monster, ha érdekelné őket mi van vele nem dobták volna el maguktól- akadt ki teljesen Jin.

-Jin nyugodj le.

-Nem nem nyugszom le...mégis mit képzelnek magukról, hogy csak így be állítanak mintha mi sem történt volna és a lányukat keresik!

Ez után a kisebb kiakadása után Jin egy ajtó csapással jelezte, hogy távozott a szobából. Persze teljes mértékben meg értjük, hiszen mi is ugyan ezt gondoljuk erről az egészről  Nagyon hiányzik nekünk Call, nélküle a napok rettenetesek és unalmasok.

*Jin szemszöge *

Nagyon kibuktam, ezért inkább ott hagytam a srácokat és kimentem egy kis friss levegőt szívni. Sétálgatás közben találtam egy padot eldugva mindentől. Üldögélésem közben eszembe jutott, hogy Call mesélte, hogy van az udvarban egy pad amiről csak ő tud és, hogy mindig oda mintha magányra vágyott. 

-Lehet, hogy ez az a pad amiről beszéltél nekem?

Vártam a választ a kérdésemre, de rá kellett jönnöm, hogy hiába várom nem fogom meg kapni. Legalább is most még nem.

Csak csendben ültem a padon és gondolkoztam. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy vajon mi lehet ez az üresség amit érzek. Csendes gondolkozásomat telefonom csörgése zavarta meg.

-Hallo?

-Te meg mégis hol a francba vagy? Mindenki téged keres!

-Nyugi, csak elmentem sétálni hogy ki szellőztessem a fejem.

-Jó, akkor siess vissza mert Monster üzeni, hogy menni kell próbálni.

-Jó-jó fél perc és ott vagyok- ezzel ki is nyomtam Jimin-t és rohantam vissza a házhoz. Sietésem közben nem vettem észre Suga-t és neki rohantam.

*Suga szemszöge *

Elmentem meg keresni Jin-t mivel már egy ideje elment és aggódtam miatta. Tudom, hogy szerelmes, csak még ezt saját magának sem volt képes bevallani. Kutatásom közben, pont a keresett személy jött nekem, amitől mind a ketten a földön kötöttünk ki.

-Pont téged kerestelek, gyere-rántottam fel és már indultunk is vissza.

Már mindenki minket várt amikor megérkeztünk. Gyorsabbik tempónkban át öltöztünk és már indultunk is próbálni. 

*a fiúk szemszöge *

A próba nagyon fárasztó volt, de ez az egyetlen menekülési út az elöl, hogy folyamatosan Calley-ra gondoljunk. Mivel itt nincs erre időnk, ez miatt rengeteget próbálunk mióta elment. Ez annyival jó, hogy felkészültebbek leszünk, viszont nagyon elfáradunk és a szervezetünk is ki készül.

-Na most már tényleg szünet fiúk- kiabált ránk a koreo. Fáradtan estünk össze a földön. Hirtelen Kook fel állt és a zene lejátszóba rakott egy zenét, majd táncolni kezdett.https://www.youtube.com/watch?v=VtjDLMt-Wwk

A koreo abban a pillanatban kinyomta a zenét és elégé mérges tekintetekkel illette a maknae-t.

-Azt mondtam pihenőt tartunk, mi abban olyan nehéz?

-Ha táncolok elvonom a figyelmem...

-A szünet az szünet, lehet, hogy híres vagy de itt én parancsolok- oktatta ki Jung Kook-ot.

-Ha táncolni akar hagy táncoljon  nem értem mi ebben akkora baj- állt fel J-Hope és be állt Kook mellé. Nem sokkal a többiek és követték a példát. És újra próbálni kezdtünk.

20.rész

20.rész

A házhoz érve, csak kerek szemekkel néztem. Gyönyörű volt, a hatalmas elő kertben rengeteg fehér rózsa és sárga rózsa virágzott. Be mentünk és hát belül sem volt semmi. A szépen berendezett lakás emeletére vettük az irányt, ahol Young-Nam meg mutatta a szobámat.

-Hát akkor én most magadra is hagynálak-rakta le a csomagokat, majd ki ment a szobából. Elösszőr, csak egy helyben álltam és csodáltam a szobám mire rá jöttem, hogy el kéne kezdenem kipakolni.   Már egy ideje pakolhattam, mikor Young-Nam be jött szólni, hogy kész a vacsora.

-Már megyek-kiabáltam vissza válaszomat  majd egy gyors mozdulattal bedobva a két ruhát a szekrénybe rohantam le. Lefelé rohanva majdnem pofára estem, de szerencsére akrobata tehetségemnek köszönhetően csak fenékre csücsültem.

-Jól vagy?-rohant hozzám Young-Nam.

-Persze, ne is törődj ezzel, szinte minden napos-nevettem el magam. Leültünk enni. Drága vendéglátóm valami isteni sült tésztát készített, amiből két tálal is ettem.

-Gyere, adok törölközőt és utána menj el fürdeni.

-Rendben-bólintottam.

El mentem tusolni, de sajnos a végén rá kellet jönnöm, hogy a pizsamám kint hagytam. A törölközőt magam köré tekerve indultam meg kifelé. Yong-Nam a nappaliban ült és valami be osztást nézegetett.

-Öm Young-Nam kérhetnék egy szívességet?

-Persze, mond csak- fordította felém a tekintetét.

-El felejtettem pizsamát hozni...

-Értem, gyere keresünk neked valami pólót amiben alhatsz-állt fel. A szobájába vettük az irányt, és ő a szekrényében kezdett el kutatni. Nem sokára egy fekete Micky egeres rövid ujjú pólót vett elő.

-Ez szerintem jó lesz- nyomta a kezembe egy hatalmas mosoly kíséretében.

-Igen köszönöm, de nem sajnálod ez a felsőt?

-Nem dehogy is. Ezt csak itthon szoktam fel venni. El mentem felvenni "pizsamámat". Eléggé hosszú volt, egy hálóingnek is simán elment volna az egész. Este még filmeztünk egy kicsit, majd elmentünk aludni.

Már vagy egy órája egyedül voltam itthon, amikor egy SMS-t kaptam Young-Namtól, hogy fél óra múlva értem jön. Nem értettem miért jön értem, de nem is gondolkoztam rajta túl sokáig. Hamar kiválasztottam a szekrényemből egy fehér topot és egy farmer szoknyát, meg egy hozzá illő fekete magassarkút. Kisminkeltem magam és mire végeztem már hallottam is a duda szót. Miután beültem az autóba Young-Nam mosolyogva mérte végig szerelésem.

-Na és hova megyünk?- kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon.

-Majd meg látod- kacsintott, és már a gázra is taposott. Pár perces kocsikázásunk csendben telt. Amikor a kocsi meg állt, egy magas fehér épületet véltem felfedezni. Young mint a filmekben kinyitotta az ajtót és kezét nyújtva várta, hogy ki száljak az autóból  Amikor bementünk egy csomó ember állt ott. Mindenki egyszerre nézett rá, eléggé furcsa szemekkel. Később észre vettem, hogy mindenki engem méreget. Végül egy elég csinos húszon éves hölgy törte meg a csendet, nem volt Japán inkább európainak mondanám.

-Szóval ő az a lány akiről nem rég meséltél?- mosolygott kedvesen.

-Igen, ő az.... ugye milyen szép?

-Valóban szép és a bőre is ápolt, könnyű lesz vele dolgozni. Ekkor egy magas vékony srác jött oda és kezdte fogdosni a hajam. Ennek nagyon nem örültem, tudni illik utálom ha a hajamat piszkálják.

-Szép erős haja van jól lehet vele dolgozni, lehet, hogy a lágy hullámok lesznek a nyerőek. Én persze csak nagyokat pislogva néztem hol rá hol a srácra meg a csajra.

-Jó na csak mint már mondtam szeretnék veled egy képet.

-Aha... de csak veled- mosolyogtam. Young-Nam elment a managerével addig engem pedig el rabolt a fodrász és a sminkes. Miután végeztek velem a stylist kezei közé kerültem, és egy csajosabb ruhát aggatott rám. Mit ne mondjak engem nagyon az Ulzzang modellek stílusára emlékeztetett. Nem sokkal később Young is meg érkezett ki sminkelve és fel öltözve. Be álltunk és vagy száz képet csináltunk. A kedvencem egy olyan kép lett amin csak egyszerűen egymás mellett állunk. A fotós nagyon szeretett volna képeket csinálni csak rólam.

-Az ki van zárva. Azt meg engedtem, hogy veled lefotózzanak, de, hogy csak engem...nem és nem.

-Jaj, ne legyél már ilyen- könyörgött nekem Young-Nam.

-De ilyen leszek- morogtam neki.

Végül addig húzta az agyam amíg igent nem mondtam. A stylistok egy másik ruhát adtak rám. Amikor kimentem az öltözőből Young eléggé vörös arccal nézett engem. Miután a képeket meg csináltuk, Chul bátya fel ajánlotta, hogy elvisz ebédelni. Egy nagyon szép és hát nem éppen olcsó étterembe vitt. Amikor be mentünk sok ember súgott össze a hátunk mögött. Olyasmiket mondta, hogy: " Milyen szépek együtt  meg, hogy " Bárcsak a csaj/srác helyében lennék". Egy kicsit sokkolt az elején, hogy azt hiszik egy pár vagyunk, de nem zavartattam magam. Az étel nagyon finom volt, és hamar jól is laktam. Young haza vitt, majd ő vissza ment dolgozni.

A délután nagyon lassan telt, vagy húsz szór fel takarítottam az egész lakást, ami hatalmas de még így is egy évnek tűnt egy óra. Nem tudtam elképzelni sem, hogy vajon miért telik ilyen lassan az idő. Miután már tejesen úgy éreztem meg fogok halni az unalomtól, ki keresetem táskámból a fülhallgatómat és be kapcsoltam a zenét. A BTS-től a No More Dream szólalt meg. Egyy darabig csak hallgattam, de aztán észre ettem, hogy egy könny csepp csúszik végig arcomon. Őszintén  ekkor jöttem rá, hogy hiányzik nekem az a hét tökfej. Miért érzem azt, hogy nélkülük semmi sem vagyok?

19.rész

19.rész

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel hamar meg gyógyultam  ma már csak egy kis hő emelkedésem volt. Bár anya azt mondta, hogy ez már semmi. Azt, hogy nem haltam meg az unalomtól a fiúknak köszönhetem leginkább. Jó igaz, hogy nagyapa és Chul is eléggé sokszor töltötték velem fölösleges idejüket, de akkor is ők mindig ott voltak és még narutót is néztek velem. A doki azt mondta, hogy ma még ne nagyon hagyjam el a szobámat, ezért a szobámban ebédelek.

-És most én fogom etetni-csapta össze a tenyerét Kook.

-Meg a fenéket, én etetem- kapta ki a legkisebb kezéből a kanalat J-Hope.

-Kedvesek vagytok mind a ketten, de azt hiszem nem vagyok olyan hallos beteg már, hogy ne tudjak magamtól enni- vettem ki a kanalat J-Hope kezéből.

-De..

-Semmi de, különben is mennyetek ti is inkább enni. Erre a fiúk mint a katonák fel álltak és lementek enni. Kicsit furcsa volt, ez a hirtelen támadt csend, de nem zavart. Éppen az utolsó falatot nyeltem le, amikor apa egy olyan nem várt hírrel jött be ami még az élettől is elvette a kedvem.

-Calley szívem, beszélnünk kell valamiről-lépett be.

-Mond csak, hallgatlak- ültem feljebb az ágyon, majd arrébb csúsztam,hogy neki is helyet biztosítsak.

-Ne akadj kérlek ki azon amit mondani akarok jó?

-Persze, hogy nem. Csak mond máááár- húzogattam, hogy minél hamarabb elmondja amit szeretne.

-Híreket kaptam az öcsémtől...vagy is pontosabban a vér szerinti apádtól- vett mély levegőt.

-Na és...ez engem hol érdekeljen? Ő is leszar engem én meg úgy tekintek rá mintha nem is létezne- vontam meg vállam.

-De kicsim...hogy is mondjam el neked. Ő vagyis ők azt szeretnék, ha te elmennél Magyarországra, hogy meg ismerhessenek téged, és láthassanak.

-Mi van? Megvagy húzatva apu? Azokhoz az emberekhez és ahhoz az országoz az ég világon semmi közöm és kész!

-Kicsim, kértelek, hogy ne akadj ki...

-Inkább a halál. Apu próbálkozott még egy darabig, de aztán fel adta, és inkább ki ment. Na persze még majd kíváncsi leszek azokra a...á inkább nem is idegesítem magam.

-Magyarország mi? Na meg a nagy büdös fenét...

-Valami baj van? Lépett be szobámba V.

-Mi? Ja nem, nincs semmi.

-Nekem nem úgy tűnik..el mondod?

-Nem...vagy várj..ajsh elmondom.

-Hallgatlak- ült le mellém, én pedig elmeséltem neki az egészet. Őszintén jól eset egy kicsit kibeszélni magam olyasvalakinek aki tudom, hogy úgysem adja tovább senkinek sem.Miután végeztem a kis mesedélutánnal anyu jött be a szobámba. Mondta V-nek, hogy négyszemközt szeretne velem beszélni, mire ő készségesen kiment a szobámból. Most amikor még nagyobb szükség lenne rá. Hiszen biztos anya is ugyan azért jött be amiért nemrég apa.

-Kicsim tudom, hogy nem szeretnél elmenni...

-Tudtam...ide egy lottót- vágtam bele anya szavába. Biztos voltam abban, hogy ez fog jönni.

-Kicsim-kezdett bele.

-Nem érdekel..lalalalala- tettem fülemre kezeimet, de anya levette róla.

-Calley szívem, én sem örülök ennek az egésznek de kérlek gondold végig.

-több mint 17 évig leszarták mi van velem, akkor most minek?

-Kérleeek!

-És ha azt mondom nem megyek?

-Akkor mi meg mondjuk, hogy nem mész. De te nem ismered őt, ha te nem mész akkor ők jönnek-sóhajtott anyu.

-Na hajrá, de akkor én arra az időre elhagyom az országot- tettem karba kezeimet.Anyu erre már nem mondott semmit.

Már kábé egy hét telt el azóta, hogy apáék bepróbálkoztak a Magyarországi úttal. Épp nem rég tudtam meg, hogy anya jóslata be teljesül és azok az emberek két nap múlva megérkeznek Koreába és egy hónapig fognak maradni.

-De kihez mennél Japánba, nem ismersz senkit sem- próbált anya rávezetni arra, hogy maradjak.

-Chul-nak ott lakik a testvére és ő azt mondta, hogy szívesen be fogad arra az egy hónapra és mielőtt meg kérdeznéd tudok japánul. De Chul testvére is koreai.

-De én nem akarom, hogy oda menny.

-Már késő, megvettem a repülő jegyem és holnap indulok-mentem be a szobámba. Éppen cuccaimat pakoltam, amikor a BTS berontott a szobámba.

-Neeee, ne menj kérlek- térdelt le elém egyszerre a hét fiú.

-Anyu kért erre titeket?

-Nem, tényleg nem akarjuk, hogy el menny. Mi lesz velünk ha elmész?

-Hát nem tudom, de csak túl élitek- vontam meg a vállam.

-De aish...

-Nincs semmi de, és különben is három hét múlva Tokióban léptek fel. Majd akkor találkozunk- mosolyogtam.

Nagy nehezen de sikerült el szakadnom a fiúktól, és felszállni a repülő gépre ami egyenes Japánba visz. Kíváncsi vagyok Chul bátyára. Chul azt mondta  hogy modell ként dolgozik, vagy valami ilyesmi.

-Áááá fárasztó ez az út-nyafogtam, miközben össze vissza mozogtam. Szegény bácsi mellettem azt se tudta, hogy húzza el a fejét kezem elől. Már vagy tíz perce nem bírtam magammal, amikor eszembe jutott, hogy elhoztam a fülhallgatómat. Elő kotortam a táskámból, és be kapcsoltam. Az első szám ami meg szólat az a BTS-We are bulletproof volt. Ezt a számot a fiúk csak pár napja adták ki amíg beteg
voltam. https://www.youtube.com/watch?v=gqhWHy0rrtM Annyira megnyugtató volt hallani a hangjukat.A kis piros fény fel villant, ez azt jelentette, hogy éppen a leszálláshoz kell készülnöm. Kivettem fülemből az MP3-at és becsatoltam az övemet. Hamarosan meg történt a sikeres landolás, én pedig nagy örömmel léptem le a repülőgép lépcsőjén  Miután össze szedtem csomagjaimat, elindultam a váró terem felé ahol Young-Nam már várt egy "isten hozott Japánban Calley" táblával.

-Szia..te vagy Calley?-kérdezte a táblát szorongató fiú.

-Szia,,igen, te pedig Young-Nam-mosolyogtam én is.

-Hú hát, az öcsém mondta.hogy aranyos lány vagy, e, hogy ennyire szép. Nem gondoltál még a modellkedésre?

-Köszönöm..de nem, én inkább fényképezek.

-Na azért velem egy képet remélem meg ejtesz majd-kacsintott.

-Jó, de csak mert szépen kérted- mosolyogtam.

-Rendbe, akkor két nap múlva jössz velem a fotózásra.

Kivette kezemből a bőröndöm és elindultunk az autója felé, majd megindultunk Tokió szívébe.